Nap képe: Mars és Phobos, öt éve
| Megosztás
Cimkék: Gordan Ugarkovic, google, buzz, blog, iwiw, képek, étel, vihar, twitter, facebook, nasa, mars,

Úgy öt éve a Rosetta űrszonda elrepült a Mars mellett, de az akkor készített felvételek mindenféle okok miatt csak most kerültek fel a NASA publikus bolygós adattárába, a PDS-be. De most, hogy elérhetőek, a képmanipulátor közösség rájuk is ugrott. Az eredmény pedig fenomenális: a németek nagyon jó munkát végeztek, az OSIRIS kamera csodás képeket készített. Az alábbi, színes mozaikokat pedig Gordan Ugarkovic készítette - az ő galériáját érdemes alaposabban is átböngészni.

 

mars_rosetta_sm.png

 

íme egy teljes Mars-korong. Az északi félteke közepén több porvihar is pattan ki vagy már dúl, a délin szépen mutatkozik a jégsapka. De sokkal izgalmasabb a légkör! A keleti (jobb) oldalon, a bolygókorong mentén több helyen is gyönyörűen látszanak a magasszintű felhők, elválva a korong szélétől. A nyugati, és főleg az északnyugati oldalon pedig marsi viszonylatban egészen borult van. A bal felső sarok felé pedig még az is látszik egy helyen, ahogy a magasban lebegő felhők még kinyúlnak az éjszakából a nap utolsó sugarai felé. Ilyen látványban ritkán van részünk, mert a Hubble képei nem nyújtanak ekkora felbontást, a Mars körül keringő űrszondák pedig túl közel vannak, és szinte csak részletképeket készítenek.

 

mars_phobos_rosetta_sm.png

 

Ezen a képen pedig nem is egy, hanem két égitest is látható: a Mars előtt, közel a kép tetejéhez, és középtől picit jobbra van egy sötét paca. Az mind a Phobos. Ilyen apró a marsi hold, és a távolabbi Deimos még ennél is kisebb. A kép bal felső sarkában pedig van egy elmosódott, közel kerek paca, a Phobos árnyéka a Marson, azon a ponton részleges napfogyatkozás zajlik éppen. Ilyet az Opportunity meg is figyelt már, még a 45. napján az immár nyolcadik(!) évét kezdő küldetésének.


folytatás
Új hozzászólás
N?v:
írd be a képen látható számot:
Eddigi hozzászólás: "Nap képe: Mars és Phobos, öt éve"
Nincs még hozzászólás, légy te az első!!

Legkedveltebb hírek
Huszonegy darabosra növelte eddigi éremgyűjteményét szombaton a debreceni Európa-bajnokságon a magyar úszócsapat
2012-05-26 20:31:35 | Hozzászólások: 0 | Délmagyar - Tudomány
Húsz évvel ezelőtt, 1989. július 14-én, alig egy hónappal a monumentális Nagy Imre-temetés u
2012-05-26 16:13:02 | Hozzászólások: 0 | Múlt-Kor
A Mercedesek hatalmasat mentek a monacói utcai pályán, de Schumacher hiába nyert, öt rajthelyes büntetése miatt Webber indulhat az élről
2012-05-26 15:24:34 | Hozzászólások: 0 | Délmagyar - Tudomány
Noha Kádár János szakított elődje, Rákosi Mátyás, személyi kultuszával, és védjegyévé az egyszerűséget, a puritanizmust tette, a K vonatot azért ő is előszeretettel használta - írta Sváby Enikő az ArchívNeten
2012-05-26 13:20:06 | Hozzászólások: 0 | Múlt-Kor
A Kádár-rendszer idején a kormánytagok vadászatain kívül külföldi vendégek is gyakran látogatták a magyar erdőt, a perzsa sahtól Fidel Castrón át a nepáli királyig, és Leonyid Brezsnyev is több ízben is megfordult nálunk
2012-05-26 11:00:55 | Hozzászólások: 0 | Múlt-Kor
A szörfös fiú kicsit elszámította magát...
2012-05-26 11:00:00 | Hozzászólások: 0 | Délmagyar - Tudomány
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez