Kiderült kik voltak 2011-ben az Év Emberei
| Megosztás
Cimkék: Eszenyi Enik, magyarország, 2010, euró, ajándék, baleset, egészség, európa, film, fotó, gyermek, kórház, könyv, magyar, motor, mozi, média, orvos, pályázat, sport, zene, föld,

Eszenyi Enikő, Gundel Takács Gábor, Zacher Gábor, toxikológus, Máté Bence, világhírű természetfotós valamint Koleszár Balázs, civil hős lettek az Év Emberei 2011-ben. A kiemelkedő teljesítményükért díjazott győztesek a szakma és a közönség együttes díját Weisz Fanni, siket szépségkirálynőtől vették át.

Január 30-án átadták Az év embere 2011 díjakat, amellyel azokat a művészeket, médiaszemélyiségeket, civil hősöket, szakembereket és a jövő reménységeit tüntették ki, akik a tavalyi évben kiemelkedőt alkottak, s akiket példaképként állíthatunk a közvélemény elé.

Az egy éve indult mozgalom keretében a Blikk olvasói szavazták meg az öt kategória győzteseit, akiket a szakmai zsűri tagjai, Halász Judit, Bárdos András, Gerendai Károly, Dr. Ablonczy László, gyermekkardiológus, illetve Murányi Marcell, a Blikk főszerkesztője jelöltek a díjra példamutató munkásságuk miatt.

Az öt kategória jelöltjeire tíz napon keresztül szavaztak a Blikk és a Blikk.hu olvasói: végül összesen több mint 25.000 szavazat döntött a végeredményről.

Az év embere 2011 nyertesei:

Az Év Művésze 2011: Eszenyi Enikő

Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, a Vígszínház igazgatója. Számtalan mozi- és tévéfilmszerep mellett lemezek, könyv és önálló estek is fűződnek a nevéhez.

?Köszönöm a jelölést, hiszen nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy ilyen kiváló társaságban szerepelek. Jancsó Miklós fantasztikus filmrendező, Snétberger Ferenc virtuóz gitárművész, Varró Dániel zseniális költő, a Quimby zenekar tagjai pedig egytől-egyig nagyszerű zenészek. Varró Danival és Quimby-vel már többször dolgoztunk együtt a Vígszínházban. Nagyon nagy öröm ez a díj, de mégis az igazi ajándék az lenne, ha a Blikk még többet írna a kultúráról, a színházakról, és persze rólunk, a Vígszínházról is. Az olvasóknak jó egészséget és derűs napokat kívánok és köszönöm a sok szavazatot? ? köszönte meg a művésznő a díjat.

Az Év Médiaszemélyisége 2011: Gundel Takács Gábor

Az MTV műsorvezetője és sportriportere, 2011-ben egyebek közt a Maradj talpon! című vetélkedőt vitte sikerre.

?A díj megerősít abban, hogy szakmailag a jó úton járok, és köszönöm az engem körülvevő profi csapat tagjainak, akik tevékeny részesei ennek a sikernek. Különösen örülök, hogy a közönség egy közszolgálati televíziós műsorvezetőnek szavazott bizalmat, ez az MTV-nek is remek visszajelzés? ? árulta el Gundel Takács Gábor, aki 2012-ben is aktív év elé néz, hiszen a Maradj Talpon! mellett többek között az Olimpiát és a Futball Európa Bajnokságot is közvetíti.

Az Év Szakembere 2011: Zacher Gábor

A Péterfy Sándor utcai kórház klinikai toxikológiai osztályának vezető főorvosa. Gyakori és kedvelt szakértő a médiában, az egyik legismertebb orvos az országban, aki a díjátadó időpontjában is épp tanulmányi úton vett részt külföldön.

A Jövő Reménysége 2011: Máté Bence

Természetfotós tehetség. Az első magyar, aki elnyerte Az év természetfotósa címet a BBC Wildlife Magazin és a Londoni Természettudományi Múzeum pályázatán.

?Először az jutott eszembe: ironikus, hogy a Jövő Reménysége lettem. A tanáraimnak, akik az érettségin is úgy rugdaltak át, akkor biztos, más volt a véleményük erről? ? vallotta be nevetve Máté Bence. ?Jelenleg a nagyközönség számára egy exkluzív madárbemutató központ létrehozását tervezem a csapatommal, ahonnan soha nem látott módon, centiméterekről lehetne megfigyelni Magyarország vad madarait. Igyekszünk, hogy az ehhez hasonló ötleteink megvalósításával a köz érdekeit is szolgálni tudjuk és viszonozzuk a belénk fektetett bizalmat.”

Az Év Civil Hőse 2011: Koleszár Balázs

A szenvedélyes motoros egy balesetben elvesztette a karját, azonban ez sem tántorította el a motorozástól. Azóta speciális műkarokat készít sorstársainak: találmánya révén már többen is újra motorra ülhettek.

Ez a díj megerősített abban, hogy a baleset után is jó és eredményes úton járok? ? vette át Koleszár Balázs, a tavalyi év civil hőse Weisz Fannitól, a kategória 2010-es győztesétől a díjat. ?Annál, hogy nem hagytam fel legnagyobb szenvedélyemmel, a motorozással, csak az tölt el nagyobb örömmel, hogy több sorstársamnak is segíthettem, akik ugyanúgy ismét gépre ülhettek.?

Kapcsolódó cikkek:

A Platina villa díjat Kottra Éva vitte haza

Egészségesek, tudatosok, Pedagógusok

Átadták Az év DJ-je díjakat

folytatás
Új hozzászólás
N?v:
írd be a képen látható számot:
Eddigi hozzászólás: "Kiderült kik voltak 2011-ben az Év Emberei"
Nincs még hozzászólás, légy te az első!!

Legkedveltebb hírek
Kezdődjön különleges vakációs illemtanóránk, és vele együtt, képzeletbeli világkö
2012-05-26 19:30:00 | Hozzászólások: 0 | RTL bulvár
A 18 éves fiú egy háztetőről nyitott tüzet a járókelőkre
2012-05-26 18:55:00 | Hozzászólások: 0 | RTL bulvár
Feltartóztatták a rendőrök Romániában Nyírő József újratemetésének egyik fő szervezőjét, Lukács Csabát
2012-05-26 18:50:00 | Hozzászólások: 0 | RTL bulvár
Ismét megteltek a Balatonnál a szállodák. A szezont is másodszor nyitották meg. A hajósok is ör
2012-05-26 18:45:00 | Hozzászólások: 0 | RTL bulvár
Hét tűzoltó is hibázott a Miskolci paneltűznél, amiben hárman haltak meg, állítja az elhunytak családját képviselő ügyvéd
2012-05-26 18:40:00 | Hozzászólások: 0 | RTL bulvár
Idén szinte sorban állnak Cannes-ban a hollywoodi színészek
2012-05-26 17:30:00 | Hozzászólások: 0 | nlcafe.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez