Pályázat a Dunáért
| Megosztás
Cimkék: Danube Flow, magyarország, euró, budapest, család, egészség, európa, forint, játék, kerékpár, könyv, magyar, mobil, program, pályázat, sport, étel, facebook,
Pályázat a Dunáért

Több hónapos programsorozattal népszerűsítik idén a Dunát és környezetét civil szervezetek és alkotócsoportok. A Danube Flow nevű kezdeményezés célja, hogy szórakoztatva mutassa be a Duna értékeit, és tavasztól őszig vidám akciókkal, élményekkel csábítsa az embereket a folyópartra. A szervezők egymillió forint összdíjazású pályázatot írtak ki, amelyre kreatív projektötleteket várnak.

A Duna több millió ember életének a része, hiszen isszuk a vizét, használjuk az energiáját és közlekedünk rajta. A többség ezt természetesnek veszi, de azt hajlamos elfelejteni, hogy ez a folyó Magyarország és Európa egyik legnagyobb természeti kincse, a Duna-part pedig a kikapcsolódás, a sport és családi programok helyszíne is lehet.

-A VaLyo (Város és a Folyó) Csoport tavaly nyáron építette ki a Duna Tanösvény nevű, újszerű séta- és kerékpáros túraútvonalat a budapesti belvárosban. Nagy sikert arattak a fiatal művészek információs táblái és a STÉG nevű közösségi tér, ahol őszig különböző ingyenes programokat is tartottak. Ezen a projekten kívül az átlagemberek szinte csak a Nemzetközi Duna Napon kerülhettek közelebbi kapcsolatba a folyóval, amelynek a szervezésében évek óta részt veszünk. A Danube Flow kezdeményezés célja, hogy több hónapon keresztül, egészen pontosan március 22-től szeptember 30-ig adjon élményeket az embereknek, valamint összefogja és anyagilag is segítse a Dunával foglalkozó civil szervezeteket, hogy megvalósíthassák az elképzeléseiket – mondta Kobrizsa Ádám, a projektet koordináló Mindspace Nonprofit Kft. vezetője.

A Danube Flow résztvevői nyílt pályázatot hirdettek, amelyre kreatív projektötleteket várnak. A jelentkezők javasolhatnak közösségi és családi programokat, vidám akciókat a folyópartra, forgathatnak klipet a Dunáról, tervezhetnek művészeti, köztéri alkotást, ruhakölteményt, mobil alkalmazást, Facebook játékot, installációt vagy akár egy Dunára írt operát is. A fantázia szabadon szárnyalhat, az egyetlen feltétel, hogy az ötlet középpontjában a Duna és környezete szerepeljen. Az egyéni jelentkezők, csoportok és szervezetek 2012. március 7-ig küldhetik be az elképzeléseiket. A pályázat összdíjazása egymillió forint, amiből a tervek szerint négy nyertest jutalmaznak. Az eredményhirdetés március 21-én, a Víz Világnapja előestéjén lesz.

Az érdeklődők személyesen is feltehetik kérdéseiket és további részleteket hallatnak a Danube Flow kezdeményezésről február 8-án és 29-én 19 órától Budapesten az Impro Kreatív Töltőállomáson (VII., Ó utca 4.)

Részletek és pályázati kiírás:

http://danubeflow.eu

http://mindspace.hu

Kapcsolódó cikkek:

KönyvKaland installáció a Műcsarnokban

Egészségesek, tudatosok, Pedagógusok

Sulibulik és netezés ? ezt is lehet egészségesen

folytatás
Új hozzászólás
N?v:
írd be a képen látható számot:
Eddigi hozzászólás: "Pályázat a Dunáért"
Nincs még hozzászólás, légy te az első!!

Legkedveltebb hírek
Chuck Bartowski áruházi eladó egy igazi lúzer, aki régi sebeit nyalogatja, amelyeket még középiskolás korában Brice okozott neki, amikor lecsapta a kezéről az egyetlen és utolsó barátnőjét
2012-05-27 01:11:06 | Hozzászólások: 0 | RTL bulvár
Kezdődjön különleges vakációs illemtanóránk, és vele együtt, képzeletbeli világkö
2012-05-26 19:30:00 | Hozzászólások: 0 | RTL bulvár
A 18 éves fiú egy háztetőről nyitott tüzet a járókelőkre
2012-05-26 18:55:00 | Hozzászólások: 0 | RTL bulvár
Feltartóztatták a rendőrök Romániában Nyírő József újratemetésének egyik fő szervezőjét, Lukács Csabát
2012-05-26 18:50:00 | Hozzászólások: 0 | RTL bulvár
Ismét megteltek a Balatonnál a szállodák. A szezont is másodszor nyitották meg. A hajósok is ör
2012-05-26 18:45:00 | Hozzászólások: 0 | RTL bulvár
Hét tűzoltó is hibázott a Miskolci paneltűznél, amiben hárman haltak meg, állítja az elhunytak családját képviselő ügyvéd
2012-05-26 18:40:00 | Hozzászólások: 0 | RTL bulvár
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez