Megosztás
Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára azt mondta: a Malév leállásával átrendeződik a piac és ebben a helyzetben kell megtalálni azt a rést, ahol életképesen elindítható egy új légitársaság, akár egy nagy légi fuvarozó regionális központjaként.
Az államtitkár közlése szerint a földi kiszolgálás és a repülőgép karbantartással, javítással foglalkozó leányvállalatok működnek, a nagy probléma a hajózást biztosító légitársaság. Völner Pál szerint a piac átrendeződésének jele, hogy a fapados légitársaságok mellett a nagy légitársaságok is fokozzák aktivitásukat Budapesten.
Azt, hogy eddig miért nem lehetett létrehozni a már régen tervezett légitársaságot, amire Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint kész terv volt, az államtitkár azzal magyarázta, hogy olyan légitársaságot hagyott hátra Oszkó Péter, amelyben egy 5 százalékos orosz tulajdonosnak vétójoga volt és van. (Az orosz Vnyesekonombankról van szó) Az orosz részvényesnek nem volt érdeke a Malév csődvédelme, mert akkor a 100 millió eurós hitelének legfeljebb 10-20 százalékához jutott volna hozzá.